Barátok a Szilágyi gimnáziumban

Barátok: Sokat gondolkodtam, hogy miről is írjak erre az oldalra. Még nincs igaz barátom. Voltak alakuló barátságok, de valahogy félresiklottak. Le is írtam két hét alatt, vagy három-négy oldalon ezeket a történeteket. De, mivel a szívemből írtam, Anikó néni elolvasta és azt mondta, hogy ezzel embereket bántanék meg, inkább ne tegyem fel az oldalra. Hát ezért volt üres ez a rész.

Valahogy az idősebbekkel nagyon jól megtalálom a hangot. Nagyon sokan ismernek a játék világban, ott is nagyfiúk hívnak játszani. De volt osztálytársak is megkeresnek, hogy játszak velük. Az edzéseimen felnőttek közt vagyok. Ők ismerik a sport múltamat, megcsinálok olyan feladatokat is, melyeket ők már nem tudnak megcsinálni és úgy érzem, hogy elismernek.

Most, hogy a Szilágyi gimnáziumba kerültem, itt mindenki új, mindenki keresi a helyét, remélem én is megtalálom.
Az osztályban, van egy négyes csapatunk, Marci, Dani, Márk és jómagam. Barátkozok Bernardal is, vele tudok beszélgetni az informatikáról, a programozásról. Neki is jó érzéke van a gépezéshez és játékokról. Elhívtam mindhármukat egyszerre, majd később Bernardot is hozzánk, egy-egy szép napot töltöttünk együtt.

Kitaláltuk, hogy minden héten csütörtökön a suli után, átmegyünk a Vérmezőre a játszótér mögötti pályára focizni. Ez nagyon jól szokot sikerülni, utánna egy pizza szelet a délinél, dumálunk és megyünk haza. Hát játszunk és barátkozunk.

Barátok: még folytatom…
Addig is olvasd el a „Rólam” oldalamat, ahol sokat megtudhatsz rólam.