Folytatom a tanítást

Folytatom a tanítást

Vége! Készen vagyok az osztálytársaim tanításával. Pont időben, hisz most jelentették ki, hogy bezárnak az iskolák. De vissza, térve elégedett vagyok a végeredménnyel, úgy gondolom, hogy sikerült át adnom a tudományomat a többieknek is.
Egy szimpla, egyszerű weboldalt készítettünk, ami igaz nehézséget okozott nekik, viszont egy nagyon jó végeredményünk lett.

Folytatom a tanítást

Mint a képen látható, így nézz ki az egyik osztálytársam weboldala.

Mindenki feltett magáról egy képet, de azokat nem mutatja az alábbi ábra. Hiperhivatkozás is található, és egy beszúrt mozgatható térkép is. Megtanítottam a képek kezelését, méretezését és az oldalba történő beillesztését. A kép alá egy címsort készítettünk, hogy „Üdvözöllek kedves látogató”. Alatta egy futószöveget írtunk be, így legalább mozgalmas lett az oldal. Itt már kiderült, hogy ki hol tart az informatikába. A csoport egy része jól haladt, de voltak, akik lemaradtak. Nekik egy egész sort leprogramoztam, így csak be kellett illeszteni a html – be.

Folytatom a tanítást a negyedik órán

befejeztük a hiperhivatkozásokat. Mindenki írt magáról egy rövid bemutatkozást. Lett youtube és google kereső is. Legalul, pedig feltettünk egy levelező gombot, és egy játékot a krunker.io-t. Mindenki nagyon boldog volt, hogy sikerült neki, emellett ez a weboldal lesz a februári jegyük. Két ötöst kaptam a munkámért, amivel meg vagyok elégedve, de azért egy Igazgatói dicséret jobban esett volna. Kati néninek viszont köszönöm a belém fektetett bizalmát.

Összesen öt órán át voltam infó tanár, és jó érzés volt kiállni a katedrára.

Online iskola

Mint azt mindenki tudja elrendelték, hogy az iskolákat, boltokat bezárják. Most nekünk is online kell tanulni, (Teams) de remélem, hogy nem fajul ez a dolog egy hónapnál tovább, hisz most ennyi ideig rendelték el. Lesz pár óránk, ami így nem lesz megtartva pl. Tesi ezért, akkor tudunk kicsit játszani az osztálytársaimmal.
Anno mikor be volt zárva az egyes számú akkor még örültünk annak, hogy nem kell bemenni, de most már nem lesz ez akkora móka. Ugye nekünk most ez egy újosztály és már is egy ilyen, hogy becsússzon nem a legjobb.

Nálunk itthon minden a rendben, jól vagyunk, kutyus megvan, napjaim jók. A crossfit megy tovább, mert versenyszerűen sportolok, itthon is lemászom a napi tíz kötelet. A zongora és az angol online fog menni. Őszintén nem örülök, hogy bezárt az iskola.

ifj. Mészáros Ferenc
2021.03.07

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük