Tanulás
Tanulás
A Budaörsi 1. számú Általános Iskola negyedikes, infó tagozatos tanulója vagyok. Az iskolába már úgy érkeztem, hogy írni, olvasni és számolni is tudtam.
Így elsőbe igazán unatkoztam. Szerencsémre tanító néni nagyon kedves volt velünk, de azért szigorú is volt, Anikó néninek hívják.
Vannak jó tanulók és gyengén tanulók is, összesen 32 gyermek van az osztályomban. Anikó néni szerint nagyon fegyelmezetlen osztály vagyunk.
Szüleim informatika tagozatra írattak be, melyet az infós Anikó néni tanít. Ekkor még a többiek, nem tudtak írni, olvasni. Ezért nekem kellett beírni a többieknek a felhasználó nevét és jelszavát a gépekbe.
Másodikban már egy kicsit többet kellett tanulnom. Testnevelés két órája alól felmentést kértek szüleim, mert ekkor már versenyszerűen judoztam. Elsőben még nem, de másodikban már osztályoztak bennünket. Félévkor és évvégén is kitűnő lettem.
Jött a harmadik, újból több lett a tanulás. Informatika még mindig unalmas volt, mert ekkor már gimnáziumi informatikai anyagokat tanultam. Év elején szüleim beírattak angol magántanárhoz különórákra. Elég gyorsan haladtam, meg valahogy ráálltam az angolra, mert ha informatikus akarok lenni, akkor fontos az angol. Nyáron mikor kimentünk szüleimmel Amerikába már elég jól megértettem magam. Az évet újból kitűnőre zártam.
Aztán jött a negyedik osztály, az évet újra kitünőre zártam. Még az év elején eldöntöttük szüleimmel, hogy nyolc osztályos gimnáziumba folytatom az iskolát.
Felvételi
Szeptembertől hetente két órát magántanárhoz járok, készülök a felvételire. A felvételi vizsgák feladatlapjait kell megoldanom, matekból és magyarból, a 2002 évig visszamenőlegesen. Pitagorasz előkészítőre is elmentem, feladatokat megoldani. Mivel mindenképpen el akarok menni az iskolából, ezért komolyan is veszem. Ha, nem sikerül, akkor elmegyek egy másik általános iskolába, ahol talán az osztállyal is jobban kijövök.
Eljött a január 18-a 10 óra és megírtuk az Írásbeli felvételit. Először a magyar jött 45 percünk volt rá. A hatos feladat szövegértés volt, jó hosszú egy egészoldal, jó sok időmet elvette. Az utolsó feladatra ez miatt, ami egy fogalmazás volt, nem maradt időm, csak összecsaptam. Arra se maradt időm, hogy címet adjak neki, meg a befejezésre sem, mert letetették a tollat.
Negyedóra szünet és jött a matematika. Szintén tíz feladatból állt. Elkezdtem az elsőt, könnyen ment, jött a második az is. Sikerélményem volt éreztem, hogy megy ez nekem, azt vettem észre, hogy a végére értem. Ránéztem az órámra még volt vissza 15 perc, ezért újra átnéztem.
A szüleim mentek be az iskolába, mert megnézhették az eredményt. Ahogy gondoltam, matek nagyon jó lett 48 pontos, az iskolában ahol írtam nekem lett a legjobb. A magyar már gyengébb lett 31 pontot értem el, ami nem sok. Először éreztem meg életemben, hogy a befektetett munka megtérül, amit meg lazábban veszünk ott nem lesz sikerünk.
Szóbelire öt iskolának adtuk be a jelentkezési lapomat. (Szent Imre, Kempelen Farkas, Szilágyi, Kosztolányi és a Szent-Györgyi gimnázium.)
Leg szimpatikusabbnak a Szilágyi Erzsébet gimnázium tűnt. Április elején megtudtam, hogy sikerült, felvettek.
Beíratkoztam
Megvolt az évzáró a Budaörsi 1.-be, másnap beiratkoztam a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba, az 5/A osztályba kerültem. Nagyon izgatottan léptem be az épületbe. Találkoztam a leendő osztályfőnökömmel, akit Nikolett néninek hívnak. Sokat tudtunk vele beszélgetni, nagyon kedves volt. Augusztus végén, az iskolai osztályunk tartott egy ismerkedési napot, mely nagyon jól sikerült, boldogan jöttem haza.
A héten tegnap megvolt az évnyitó, de ezt is beárnyékolta a covid-19. A mai nap már elkezdődött a tanítás, a tanulás. Úgy érzem, hogy az osztályunkba nagyon sok okos gyerek jár.

Ideje van odafigyelni a tanulásra, melyet nagyon komolyan veszek.
ifj. Mészáros Ferenc
Legutóbbi hozzászólások